Könyvtárnyi az irodalma annak, hogy a mai ember számára a hős helyett pojáca, a tragédia helyett a katasztrófa, az együttérzés helyett az elmagányosodás, a bűnbánat helyett a bűnbakszerzés, a vezeklés helyett a terhelő adatok megsemmisítése, a teremtő szó helyett ámító
szó(noklat), nép helyett lakosság, nemzet helyett szavazó- és adófizető bázis, nemzeti kultúra helyett az állam mindenkori ideológiája, hit helyett illúzió, balsors helyett pech, értelem helyett érdek, élet helyett lét.. adatott csupán.

Szophoklész tragédiája ma színre állítható-e? Leporolható-e mindaz, amit a kultúra farizeusai elegáns cinizmussal ráhintettek?

Oedipus, amikor végképp elszakad feleségétől, Iokastétól, az életadó anyától is elszakad. A Földtől is. Magától az élettől. Szabad. És mondja: "Vagyok, aki vagyok." Már csak az igazság vezérli.

Mindahhoz, amit a társulat színészei feltártak a próbák során, rendezőként én kevés vagyok. Egyet tehetek, szolgálom, ahogyan csak tudom munkájukat. Azt remélem, ha megvan a készenlét, nem marad el a segítség sem.

Amióta az Oedipust próbáljuk, a nagyanyámtól oly sokat hallott "a jegenyefák nem nőnek az égig" közmondás új értelmet kapott. Eddig azt hittem, hogy csupán a zsarnokok kevélysége, önhittsége és önistenülése kap benne fricskát. Most már tudom, hogy nagyanyám mosolyában, ahogy mindezt mondta, vagy inkább bölcs bazsalygásában mindannyiunk csöndes figyelmeztetése vala, hiszen királyok vagyunk mindahányan, és zsarnokai is csöpp életünknek.. ha kell... ha olyannyira istentelenkedünk.