Következő előadásaink

Tisztelt Nézőink, Kedves Barátaink!

A Térszínház 2023/24-es évada egy új kezdet. Édesapám, Bucz Hunor emléke örökké bennünk él. Hűek maradunk az alapító-igazgató által életre hívott tradíciókhoz, ugyanakkor számos újítással, újdonsággal készülünk.

Felújított belső térrel, vendégváróval fogadjuk nézőinket. Friss arculatunk, honlapunk, elektronikus jegyrendszerünk nem sokára élesítésre kerül. Amellett, hogy Bucz Hunor rendezéseit továbbra is nagy számban műsoron tartjuk, más rendezők alkotásai is megtalálhatók lesznek repertoárunkon. Pintér Károly kortárs drámaíró-rendező, a Dél-afrikai Shakespeare Társaság alapítójának Homo Szovjetikusz című művét ősbemutatóként tűztük műsorra. A pokol tornácán ténfergő Sztálin, sötét angyalként várja bíráinak ítéletét, miközben múlton és jelenen töpreng.  Zenés „monarchiasirató, dark operett” bemutatóval készülünk novemberben, amely a derék katona, Švejk történetét dolgozza fel Kaj Ádám, az esztergomi Babits Színház alapítójának rendezésében. Műsoron lesz továbbá Rómeóról és Júliáról címmel Tóth János Gergely, a Pesti Magyar Színház tagjának rendezése is, amely Shakespeare klasszikusának kamaraszínpadi adaptációja.

2023/24-ben rendszeres megemlékezéseket, emlékelőadásokat tartunk Bucz Hunor tiszteletére, ezzel is előkészítve évadunk koronáját: a Bucz Hunor Emlékheteket. A 2024 február-márciusára tervezett fesztiválunkkal a Térszínház alapító-igazgatójának szeretnénk méltó emléket állítani.

Ezúton is köszönöm tisztelt közönségünknek, hogy több évtizede kísérik a Térszínház társulatát, hogy megannyi pillanatot – legyen az örömteli vagy viszontagságos – együtt éltek meg ezzel az alkotóműhellyel. Ebbe a miliőbe születtem, Édesapám kérése nyomán továbbéltetése nem csak szándékom, de kötelességem is. Kérem Önöket, tartsanak színházunkkal ezen az úton, kövessenek bennünket, legyenek részesei megújulásunknak.  

További frissülő tartalmakkal rendszeresen jelentkezni fogunk internetes felületeinken.

Köszönettel és üdvözlettel:

Bucz Magor
zeneszerző,
a Térszínház igazgató-művészeti vezetője

Szeretettel várjuk!

  • 1033 Budapest, Fő tér 1. Zichy-kastély
  • +36-1-388-4310
  • terszinhaz@gmail.com