Rendező naplójából
A rendező naplójából
Adalékok az Antigoné témájához
Szophoklész több mint száz drámát írt. Megmaradt nyolc. Hét tragédia és töredékben egy szatírjáték. Talán nem a véletlen műve, hogy a hét ránk maradt tragédiája közül háromban téma a „tisztes elhantoltatás”. Munkásságának kezdetén az Aiasz, legvégén pedig az Oidipusz Kolónoszban című tragédiában is érinti ezt a témát. Legteljesebben az Antigonéban fejti ki. Élete delén, 55 évesen írja, akkor, amikor Periklész mellé hadvezérnek választja az athéni nép. Egy büntető hadjárat vezére lesz, és így jócskán belekóstolhat az állami érdek és az egyéni lét konfliktusába.
Thuküdidész beszél el egy gyilkossági történetet: néhány athéni, sértetlenséget ígérve, kicsalt a szentélyből odamenekült embereket, aztán lemészárolta őket. E gyalázat elkövetői a haláluk után is bűnhődtek tettükért. Csontjaikat kihantolták és szétszórták.
Arról is beszámol, hogy miután Themisztoklész száműzetésben meghalt, hamvait „hazaszállították és Attikában temették el az athéniak tudta nélkül, mert nem lett volna szabad itt eltemetni, hiszen hazaárulásért volt számkivetésben”.
Platón a Törvények X. könyvében ír azokról, akik nem hisznek az istenekben, és különös szertartásokon törik fejüket, „az embereket megvetik, és a tömegeket félrevezetik, azt híresztelvén, hogy ők a holtak lelkeit fel tudják idézni, azok végeztessenek ki, és testük maradjon temetetlen, nehogy a túlvilágra eljuthassanak”. Ha pedig egy szabad polgár titokban mégis eltemetné az elítéltet, „istentelenség vádja alá essen”.
Periklész korában vált divattá Athénban az egyre díszesebb családi temetkezés. Az állam szabályozni igyekszik ezt az új szokást, mert politikai konfliktusok származhatnak abból, ha a nekropolisz nem tükrözi a polisz értékrendjét.
Szótár
PHYSZISZ (fizika!): a természet szerint való törvény
NOMOSZ: az emberek által alkotott törvény, jog
THESZMOSZ: hagyományos, istenek szentesítette szokás
Hérakleitosz olvasása közben
„Az ellentétesre csiszolt illik össze, és az ellenkezőből lesz a legszebb illeszkedés.” Lám, Kreón és Antigoné ellentétének törvénye és szépsége. „Minden élőlényre az, aki pásztora, sújtva ügyel. És mindeneket kormányoz a villám.” Vesd össze össze a református dicsérettel: „Azt bünteti, kit szeret.” Németh László figyelmeztet a magyar paraszti világ görög sorstragédiákat idéző, feszültséggel teli légkörére.
Az értelmezéshez
Egy aranyköpés (gnóma): Semmit se túlságosan. Elemzésünk tárgya lehet, hogy ki mit túlságosan és miért.
Pauszaniasz görög író Krisztus után a II. században élt. A Hellász leírása című tízkötetes műve „görög útikalauz”. A IX. kötetben írja: „Nem messze Thébai kapujától egy sírhant tűnik az utazó szemébe: rajta gránátalmafa nő. A fa még él, ha gyümölcsét lehámozzuk, látjuk, hogy belseje egészen olyan, mint a vér...
Ezt az egész teret Antigoné vonszolása-küszködése helyének nevezik. Mikor ugyanis Antigoné fel akarta emelni Polüneikész holttestét, de nem volt hozzá elég ereje, eszébe jutott, hogy magával húzza, s így el tudta vonszolni.”
Jacques Derrida az 1974-ben megjelent Lélekharang című tanulmányában írja le sötét látomásként, századunk rémületétől ihletetten: „Polüneikész tetemét kannibalizmus és vámpírizmus fenyegeti.”
Antigoné alakjában felrémlik az ősi anyaistenség, a szerelem és a halál istennője: Kübelé.
Kübelé,
aki sziklából született;
aki meghal és feltámad;
aki a város pártfogója, és csipkézett, városfalat idéző koszorút visel;
aki nőstény oroszlán;
aki a törvények és titkos tudományok tudója;
aki a világmindenség szülőanyja;
aki szerelmetes egy fiát gránátalmafa gyümölcséből foganta
