- zord bohózat -
Színlap
Pénzes Ciprián, kereskedelmi utazó - Csuka János
Kádas József, nyugdíjas - Kovács J. István
Margit, a neje - Szamosvári Gyöngyvér
Zsuzsa, a lányuk - Bódi Beáta
Szunnyai, az albérlőjük - Téglás Márton
Fény, hang: Balogh László, Papp Krisztina
Asszisztens: Vajkó Anísia
Kritika
Kabdebó Lóránt: A Térszínház telitalálata
(Páskándi A vigéc című „zord bohózata”)
Napoleon megkérdezte Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza: – Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!
A színlapra kattintva olvasható méretet kapunk
Amikor Páskándi a 80-as években megírta ezt a bohózatot, még senki sem emlegette a mottóként idézett vándoranekdotát. „Csak” ismerte Közép-Európa történetét, és előre látta a körötte gyűlő fellegeket. És zseniális ötleteléssel felépített egy „keserű játékot”, amit Bucz Hunorék színháza megtalált, és mint olyant, mint amelyet akárha ma is írhattak volna – bemutatta. Fergeteges sikerrel. Mert, mint az anekdota is mutatja: mára telibe találó színpadi játékká lépett elő a valaha a Hevesi Szemlében folytatásokban megjelent költői-drámaírói ötlet.
Bucz Hunor különben nem most adja elő először a darabot, a Térszínházban már egyszer próbálkozott vele. Egyszer már a rádióban is elhangzott. Olyan adatot is találtam, hogy a Jurta színházban is bemutatták. Értő emberek tehát mindig elővették, hivatkoztak rá. Én, aki az Erdélyi triptichont a magyar drámairodalom klasszikusaként tartom számon – és ezt meg is írtam valaha egy Napútbeli Páskándi-számban – éppen ezt a darabját eddig nem ismertem. Villámcsapásként ért a mostani bemutató. Valószínűleg mostanra érett be nemzeti figyelmeztetéssé. Napjainkban, amikor választás előtt állunk. Amikor a tét: tudjuk-e, akarjuk-e, merjük-e nemzeti „identitásunkat” vállalni, éltetni, tovább alakítani. Vagy? Az ördög visz el minket!
Mert a „vigéc” tulajdonképpen maga az ördög. A darab pedig Szakonyi Károly nemzetközi visszhangos Adáshibájának a másik oldala, kiegészítője, magyarázata. Eddig. Ott a jóság, maga a Megváltó jelenik meg egy hazai átlagcsaládban – és nem veszik észre. Mert bámulják a multikulturális tévéadásokat. A jóság, a megváltottság-igény már kiveszett a nézők világából. Páskándinál az ördög jelenik meg, ugyanebben a családban. Elhozza számukra a multikulturálisan vágyott anyagi javakat. És nem veszik észre, hogy mindezért semmit nem kell fizetniük, „csak” feledni múltjukat. Szavaikat, történelmüket, értelmes életüket. Végállomás: az asszony, aki mint egy sztrókos hűdött vergődik minden személyiségi jegye nélkül szemben velünk, nézőkkel. Görbetükör, elvarázsolt kastély, az ördöggel kötött alku látványos demonstrálása. Ide juthatsz, ha kiüríted magadat. Ha egyfajta vágyott mechanikus jól-létért cserében eladod a lelkedet.
A „legboldogabb láger” biztonsága, süllyedése, rémképe így válik a multikulturális önfeladás ijesztő víziójává. A kiszolgáltatottság vezérelt cselekvésképtelenségévé. Orwell, Határ Győző, és sok más előre rettegő ijesztő látomása itt egy „normális” család teljes jövőtlenségét vázolja elénk. Láthatjuk magunkat a színpadon, amiként vagyunk és mégsem vagyunk. Élünk, de semmilyen élettevékenységre nem vagyunk már alkalmasak. Csak vagyunk. De hogyan?
És nehogy azt higgye valaki, hogy ez egy tandráma! Páskándi, a zseniális nyelvzsonglőr remekel ebben a szenzációsan szórakoztató előadásban. Paradox módon, ahelyett, hogy borzadnánk, a nézőtér harsányan röhög. Az ötletek sziporkáira reagál. Mintha nem is rólunk lenne szó. Illetőleg észrevesszük, hogy rólunk szól, csak nem érezzük a veszélyt. Inkább mintha egy kabaréban ülnénk. Most jól megkapjuk! Jól kiporolnak minket.
Mindaddig, amíg a végén az élőhalott asszony döbbenetesen nem szembesít a végeredménnyel. Egy élőhalott, gutaütött néz szembe velünk. Ijesztő valóság! Ezért élünk? Az ábeli kérdés: „mi végre vagyunk a világon?” És ha annak értelmezhetőségéről lemondunk?! Vegetáló, kiszolgáltatott kiszolgálók leszünk? Ez nem lehet a sorsunk. A játék, a szórakozás, a zseniális költői lelemény mind arra figyelmeztet: hova juthatunk. Magunkat kinevethetjük, mint Cyranók, de azt, hogy mások kinevessenek, játsszanak velünk? Azt nem engedhetjük.
Kitűnő színházban felelősségteljes figyelmeztetést kapunk az előadással. Az előadás a marionett figurák permanens lázongása. Fokozatos süllyedése. A kabaré fokozatosan alakul át tragikus színpaddá. Azaz abszurddá. Mely az asszony végzetes nagyjelenetével válik valóságos tragédiává. A visszaút elzáródásává. Elzáródás? Embólia. A társadalom szociológiai embóliájává.
Nagyszerű fokozás, felépítés. A színház szórakoztat egyben, szinte végig. És egyszerre csak az élet tanítómesterévé nemesedik. Az abszurd felölti a tragédia orcáját. Valódi, vérbeli színházi előadást élhettünk meg. Szamosvári Gyöngyvér, Kádasné Margit szerepében az egész darab magát önfeladásba álmodozó főszereplője. Rajta látszik meg az irányíthatóság fokozatainak bemutatása. Bódultan rohan a vesztébe. Tántoríthatatlanul. Az ő partnere az ördög, a vigéc, aki egy láthatatlan, fantaziált hatalom előkészítőjeként a család diktátorává küzdi fel magát. Ő Pénzes Ciprián (megszemélyesítője Csuka János), a kereskedelmi utazó. Idegen hatalom ügynöke? Saját hatalmát megszervező diktátor. Kisstílű maffiózó vagy nagystílű ragadozó? Mefisztó vagy Lucifer? Avagy egy kisstílű Cipolla? Legszívesebben mai politikai életünk egyik szereplőjéről nevezném el. De hát ne aktualizáljunk! Amikor Páskándi ezt írta, még neve se volt a valóságban. Izgalmas Szunnyay, az író szerepe (Csiba Gergely alakítása). Az ő regényében találódik ki az egész cselekmény modellje, de ő fél a legjobban annak megszerveződésétől. Álmai kiteljesednek, és ő ijedten menekül előlük (mint Dosztojevszkij az Ördögökben az előre megálmodott lenini puccstól!). A családfő, Kádas József (Kovács J. István sokszínű vergődése által megjelenítve) a magára maradt valahai munkás, a mostanra munkanélküli. A nagy átlag. Az ötven százalék véleményt nem mondó, aki maga sem tudja mit akar. De talán azt tudja, mit nem akar. Ebben társa leánya, Zsuzsa (Bódi Beáta). Ők azok, akik besorakoznak, majd ellene szavaznak. Aztán újra beállnak. Aztán? Na hát: ők a tét. Az ő ellenállásuk, ha felébred, önmagára ismerhet a nemzet. Vagy ők asszisztálnak „nemzeti nagylétünk” nagy temetésekor? Az ő lelkükért folyik a küzdelem. Az értelmiségi, a munkás, a leány sorsáért. Az ő döntésük előtti pillanatban sötétedik el a szín. A rendező őket akarja Páskándi darabjával még időben felrázni. Saját valódi életérdekükre ráébreszteni.
Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés. Pedig a darabban szinte nem is érződött ez a „választás”. Mert a rabság formája valójában nem is látszik! Ez a zsenialitása Páskándinak. Észrevétlenül csak van, alakul és kiterjed. És végül az eredménye kiált! Kérdés, útközben észrevesszük-e alakulását. Most nevetünk cinkosan két órát a színházban. Nyolc évig észrevettük-e hová süllyedünk?
A bemutatón most is egyik unokámmal vettem részt. Aki távol tartja magától a politikát. Mégis, neki is tetszett a darab. Másnap újra rákérdeztem: még ma is tetszik? Igen, volt a válasza. Akkor megírom ezt is, mondtam. A húszonéveseknek is tetszik tehát. Olyanoknak is, akik csak jó színházat keresnek.
A rendező naplójából
Páskándi Géza A vigéc című zord bohózatában nemzeti megmaradásunkról, hagyományaink, értékeink megőrzéséről szól. Az abszurdoid középpontjában egy család áll. Töredékes család. Korosodó házaspár és egy szem leányuk. Köznapi életüket egy jövevény, egy kereskedelmi utazó, egy háztartási gépekkel házaló vigéc zavarja fel.
Ez a törpe, ez a zsugorított Mefisztó a jobb élet reményéért cserébe nagy árat kér tőlük. Anyanyelvük, történelmük, kultúrájuk elfelejtését.
A dráma zord bohózat. Pillanatkép történelmi létünk képtelenségéről. Szemléletét hitvitázó drámáink élessége és a székely viccek akasztófahumora jellemzi. Az író gyötrelmesen éli meg művében a magyarság fenyegetettségét, de van benne annyi kurázsi, hogy a magyar dal hősét kövesse: mikor immár halálfia, ránk nevet mégis.
Páskándi darabjának időszerűsége aligha kétséges, ízig-vérig mai, sokat merít a kommedia dell'arte hagyományaiból.
NE FOGJA ŐT A FELEDÉS!
Ha élne, 85 éves lenne.
Jegyrendelés
Jegyrendelés:
1. a Térszínház üzenetrögzítős telefonkészülékén:
+36-1-388-4310
2. Szamosvári Gyöngyvér telefonján:
+36-30-391-9765
3. E-mailen: tovább az online jegyrendelésre.
Belépődíj: 1800 Ft
Szakmai jegy: 800 Ft
A bérletes előadások ára kedvezményes!
A három előadásból álló középiskolás bérlet ára 4500 Ft,
a szintén három előadásból álló általános iskolás bérlet ára 1800 Ft.