Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Levél a föld alól – in memoriam Hervay Gizella

2023 december 15. @ 19:00 - 20:00

Ft2300

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

A Levél a föld alól misztérium, Hervay Gizella verseiből készült. A szatmárcsekei temetőből ismert, csónak formájú fejfa körül játszódik. Három jelentés préselődik egymásra. Jézus Golgotája, a magyar történelem tragikuma és a költőnő életének drámája. Szamosvári Gyöngyvér és Papp Annamária, a Térszínház művészei megidézik Hervay Gizellát, a költőt, mert hisszük, hogy otthonra lelnek itt, a Duna-Tisza tájékán. A magyar népdalokkal és vallásos énekekkel, gardon kísérettel elmondott szövegek Bucz Hunor rendezésében táltos imaként, táltos átokként, táltos utazásként szólnak mindnyájunkhoz.

Hervay Gizella, költő. Makón született 1934. október 10-én, elhunyt 1982. július 2-án Budapesten. 1945-től 1975-ig a Partiumban és Erdélyben, illetve Bukarestben élt.Válása után egyedül nem győzi a küszködést, és 1976-ban Magyarországra menekül a romániai zaklatások, fenyegetések elől, de itt sem lel hazára. Fiának tragikus halála és a magyar kivetettség felőrli életét, mégis táltosokat igéző, nem földi erővel megírja a sors által rábízott verseket. Utolsó kötetét nyomdába adja, de már nem várja meg a megjelenést. Életműve kikerülhetetlen, költői testamentuma mértéket ad mindnyájunknak, még akkor is, ha irodalmi közéletünk alig vesz róla tudomást. A Lódenkabát Kelete Európa szegén verses kötete készültekor gyakran találkozhattunk vele. Szerette a Térszínház előadásait, szerette ünnepeinket, és sok kedves népdalt tanított meg nekünk. Ciklusról, ciklusra követhettük munkáját, együtt örültünk vele a nyomdába adás napján és a könyv borítójának láttán. mert Deim Pál alkotásának szimbolikus ereje a versek drámaiságában fogant. Nem tudtuk még, hogy utolsó kötete lesz ez, és Hervay Gizella végakarata teljesül benne.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

Details

Date:
2023 december 15.
Time:
19:00 - 20:00
Cost:
Ft2300
Event Categories:
,
Website:
https://www.jegy.hu/program/level-a-fold-alol-in-memoriam-hervay-gizella-verses-est-153364

Venue

Térszínház
Fő tér 1
Budapest, Budapest 1033 Magyarország
+ Google Map