Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Térszínház a Budapesti Színházak Éjszakáján – részletes program

március 23.

15:00 – Pinkó és a szegényember – bukovinai székely népmese nyomán
Pinkó, az ördög fia nagy árat fizet azért, mert torkosságában megette a szegényember puliszkáját. Varázslatos erejével szolgálja három évig, és így busásan megtérül a szegényember kára. A mese tanulsága, hogy “Bizony, bizony sokszor még az ördög fia is tisztességesebb, mint egynémely mai uraság.” 7 éves kortól ajánljuk.
Előadás után színpadbejárás és gyermektáncház.
Játsszák: Kecskeméti Róbert, Téglás Márton, Bódi Beáta, Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér.
Rendezte: Bucz Hunor /Jászai-díjas/

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

19:00 – Antigoné
Szophoklész Antigonéját 1996-ban mutattuk be, a fokozott érdeklődésre való tekintettel, azóta is folyamatosan műsoron tartjuk. Rendezője, a Jászai Mari-díjas Bucz Hunor, aki 2022-ben eltávozott közülünk, így az előadás életben tartásának feladata az itt maradottakra szállt. Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai-díjas művész, mint felújítórendező vette szárnyai alá a produkciót.
A rendező naplójából: Az állam és az egy szem emberi lény egymást megtűrő együttélése sikertelen. Az emberiség története dicstelen kísérletek sora. Az állam ethosza és az ember méltósága kibékíthetetlenül szemben állnak. Jaj annak, aki megtestesíteni készül bármelyiket… A teremtés bűne ez. Jaj Kreónnak és jaj Antigonénak.
Szereposztás:
Antigoné: Papp Annamária
Teiresziász, Iszméné: Kelecsényi Panni (két szerepben)
Őr: Csuka János
Haimon: Wettstein Márk
Kreón: Téglás Márton
Karvezető: Szakács tibor
Thébai vének: Kecskeméti Róbert, Wettstein Márk, Szamosvári Gyöngyvér
Maszk: Perger László
Jelmez: Zanotta Veronika
Árnykép: Kovács J. István
Fény: Braun Barna
Asszisztens: Orbán Estilla
Produkciós vezető: Bucz Magor (Junior Prima-díjas)
A felújítórendező munkatársa: Kaj Ádám
Felújítórendező: Eperjes Károly (Kossuth- és Jászai-díjas)
Rendezte: Bucz Hunor (Jászai-díjas)

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

22:00 MOODS – relaxing / post-classical babzsákkoncert
Bucz Magor Junior Prima-díjas zeneszerző és zongorista MOODS-sorozata egy improvizatív elemekre épülő, kötetlen zenei napló. Benne ötvöződik a relaxációs, ambient, chill out, minimalista hangvétel a klasszikuszenei és filmzenei eszköztárral, valamint elektroakusztikus atmoszférákkal. Így képződik meg egy relatív új, meditatív jellegű kortárszenei irányzat: a posztklasszikus stílus.
A mintegy 70 perces szeánsz szerű hangverseny célja, hogy nyugalmas, relaxált állapotba kerülve találjanak egymásra előadók és hallgatóság. Babzsákokra is lehet heverni, hogy maximális kényelemben fogadhassuk be a megnyugtató zenéket és zenei alapokra elhangzó verseket. A koncert segít magunk mögött hagyni a stresszes hétköznapokat és tökéletes lehet napzáró eseménynek.
Közreműködnek:
Hotzi Mátyás /Junior Prima-díjas/ – cselló
Riesz Péter – gitár
Orban Johanna – ének
Bucz Magor /Junior Prima-díjas/ – zeneszerző, zongora, elektronika

JEGYVÁSÁRLÁS ITT

Részletek

Dátum:
március 23.
JEGYEK: https://budapestiszinhazakejszakaja.hu/