Szókratész védőbeszéde

Platón műve és Devecseri Gábor fordítása nyomán írta és előadja
Kovács J. István, közreműködik Szamosvári Gyöngyvér
Szókratész élete összeforrt Athénnel: ifjúként a polisz fénykorát csodálhatta, érett férfiként harcolt a Spárta elleni csatákban, végül látnia kellett, ahogy szeretett városát a gátlástalan demagógok és kalandorok polgárháborúba döntik. Az arisztokraták véres terrorja majd elűzése után helyre áll a démosz rendje, de az erkölcsi válság évekig tart: félelem, meghasonlás, perek sokasága…
„Hetven esztendős, vagyok, először állok törvényszék előtt és szörnyen idegen számomra az itt szokásos beszédmód. Tőlem az igazságot fogjátok hallani, és Zeuszra mondom, nem ékes szólamokkal és cifra kifejezésekkel, hanem az éppen kínálkozó keresetlen szavakkal szólok hozzátok…”
És valóban, Szókratész az életért küzd. Tudja, hogy minél inkább szembesíti az ötszáz fős athéni bíróságot az igazsággal, annál biztosabban ítélik halálra. Választhatná a száműzetést (amit a vádlók helyben is hagynának), de nem hátrál meg. A 2400 éves Védőbeszéd drámai és ma is felkavaró. Időnként szavazhatunk, urnák elé járulunk, de felelősen döntünk-e? Vagy tetszés szerint hangolható szavazógép vagyunk?
Tantermi színháznak is mondhatjuk e sokat emlegetett, de ritkán hallható Védőbeszédet, mely a bevezetővel együtt 60 perces előadás. Történelmet, etikát tanulóknak, értelmiségi pályára készülőknek ajánljuk, de bármely érző és gondolkodó néző élményszerű képet kaphat a filozófia atyjának állhatatos alakjáról.
JEGYEK ITT: https://www.tixa.hu/szokratesz-vedobeszede-terszinhaz-20251120
Részletek
- Dátum: november 20.
-
Időpont:
19:00 - 21:00
- Összeg: 4000Ft
- Esemény kategória: Színház
- Esemény címkék:Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér
- Honlap: https://www.tixa.hu/szokratesz-vedobeszede-terszinhaz-20251120
Helyszín
- Térszínház
-
Fő tér 1
Budapest, Budapest 1033 Magyarország + Google Térkép


