Vendégünk Hrabal

A Túlságosan zajos magány cselekménye Hrabal életének valós élményein alapszik. 1954 októberétől 1959 februárjáig dolgozott papírbálázóként a hulladékgyűjtő vállalatnál. Ekkor ismerkedett meg a regénybeli Hanta mintájául szolgáló kollégájával, Jindrich Peukerttel. Hanta karakterébe ugyan nemcsak régi barátját és kollégáját, hanem saját magát is belegyúrta, azonban a Túlságosan zajos magány túlmutat egy önéletrajzi munkán. Hőse sokkal inkább tekinthető a huszadik századi gondolkodó ember allegóriá­jának, akire pontosan illik a Gyöngéd barbárokból a következő idézet: „Mert azt senki a világon nem bocsátja meg, ha az ember békességben, valamint a részegség és a világmindenség számlájára akar élni…” A papírbálázóként végigdolgozott korszak mély nyomott hagyott Hrabalban, hosszú évekig foglalkoztatta a téma, míg végül megírta a regényét, ami egy olyan világról, egy olyan korról tudósít, amikor a lélek, a szellem megszűnik, amikor a minőség korából a mennyiség korába lép át a világ.